DELI Antal

DELI Antal

(1886, Gerényes - 1960, Szentendre) festő.
Szentendrei kapcsolat:
A harmincas évek elejétől rendszeresen felkereste Szentendrét, Barcsay Jenő meghívását követően 1937-ben a Szentendrei Festők Társaságának tagja lett, és Szentendrén telepedett le. Életművének 1937-től 1947/48-ig terjedő, középső szakaszában tájképeinek és csendéleteinek motívumait feszes szerkezeti rendbe tömörítette, formavilágát Barcsay ábrázolásmódjával rokonítható monumentalitás jellemezte..
A Baranyából származó Deli Antal rövid pécsi diákoskodás után, festői tehetségének kibontakoztatására egyéb elérhető lehetőség híján szobafestőinasnak állt Dombóvárott. 17 évesen korától Budapesten szobafestőként kereste a kenyerét, de minden szabad idejét könyvtárakban, múzeumokban töltötte. 1907-11 között az Oroszlán utcai Iparrajziskolában, majd 1911-14 között a Képzőművészeti Főiskolán Ferenczy Károly növendékeként végezte tanulmányait.

1914 nyarán mestere személyes meghívására, a főiskola ösztöndíjával Nagybányán dolgozott. Itt találkozott későbbi feleségével, a szintén festő Bacher Rózsival. Diákéveit az első világháború szakította félbe, s a négy évet katonaként harctereken szolgálta végig. 1918-ban újra beiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára, ahol tanulmányait Réti István növendékeként 1921-ben fejezte be. Ezután gróf Batthyány Gyula vendégeként kollégáival együtt a bicskei művésztelepen dolgozott. A telep alkotóinak gyűjteményes kiállítását 1922-ben a Nemzeti Szalonban mutatták be. Deli ekkor már másodízben nyerte meg a Szinyei Társaság ösztöndíját, aminek segítségével még ugyanebben az évben Münchenbe utazott. 1924-ben ismét Nagybányán járt, majd Jándi Dáviddal és Korda Vincével rendezett közös kiállítást Kolozsvárott és Nagyváradon. A huszas évek közepén készült művei elsősorban a Szőnyi István nevével fémjelezhető neoklasszicizmus irányvonalába sorolhatók. 1925-ben Párizsban, 1926-ban Itáliában járt tanulmányúton. Munkásságának harmadik, s egyben utolsó periódusában műveit nem annyira a konstruktivitás, mint a tömbszerű formaképzést a posztimpresszionista látványfestészet eredményeivel ötvöző, oldottabb megfogalmazás határozta meg. Egyre világosabb tónusú és egyre színesebbé váló pasztell- és olajképei a szentendrei utca hétköznapjaiból merítették életképi témáikat. Műveit a szentendrei Ferenczy Múzeum mellett a Magyar Nemzeti Galéria és a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum képzőművészeti gyűjteményei őrzik.

• festmények,   • grafikák  

  Alkotások
  Gyorskeresés
 
Használjon kulcsszavakat a kereséshez (a cikk nevét).
Részletes keresés
Jelenleg nincs vélemény a termékről
Művészeti csoportok
Művészeti Csoportok: Szentendrei Festők Társasága, Vajda Lajos Stúdió (VLS), Ikon csoport, Forgács Társaság, Pentaton csoport, Szentendrei Grafikai Műhely
DPÖTKT 2011-ben Szentendrén megjelent könyv: >> Művészeti ki kicsoda
  Pénznemek
Hungarian English